Ami kimaradt

Hiába voltam majdnem egy teljes hetet Erdélyben, nem tudtam eljutni néhány helyre, ami érdekelt volna. Ebben nagy szerepet játszik, hogy nagyon lekötött Szék és közvetlen környéke. Kíváncsi lettem volna még a Tordai-hasadékra, illetve Kolozsvárra is, egyel több ok, hogy minél előbb visszatérjek, és pótoljam a hiányosságokat.
Fényképek közül kiválogattam néhányat, feltöltöttem őket ide is, a többit a Facebook-os oldalon (itt) lehet megnézni.

Szék kezdetét jelző székely kapu

Kirakodóvásár

Széki népviselet

Bonchidai tető

Ortodox templom a szamosújvári parkban

Falubéli mulató

Széken töltött napjaimat az jellemezte, hogy minden este felkerestem egy kultúripari műintézményt, minden este egy másikat. A faluban található összes kocsmában ittam pár korsóval.
Személy szerint minden alkalommal helyi sört ittam, mivel Tuborg-ot vagy Heineken-t itthon is lehet kapni. Miután végigkóstoltam mindet, legjobban a Temesvári (Timisoreana) ízlett, ezt követte az Ursus. Ezt a két fajtát mindenhol lehet kapni. Árban jóval olcsóbb, mint bármelyik nálunk kapható "minőségi" sör. Helyszínenként változó az ára, 2,50 - 5 lej (kb 220-400 Ft) között van.
Pálinkát is hasonló árban mérik, de nagyon kell vigyázni, mert megkérdezik, hogy egészet vagy felet kér az ember. Első alkalommal kapásból rávágtam, hogy egészet kérek. Gondoltam én naiv, hogy ez lesz a feles, csak náluk így mondják. Mikor a decit rakták elém, imára kulcsoltam a kezem, hogy csak ezt éljem túl. Természetesen a méreg erős, 52-53 fokos helyi szilvát osztogatják.
Több disco is van, az ott játszott zenék nem nagyon térnek el egymástól. Itt is megtalálható a mulatóstól kezdve napjaink slágerein keresztül néhány román sláger is.
Nem rémisztgetésből írom, de vannak műbalhék is rendesen. Abban a pillanatban, hogy törik egy üveg, a zene leáll, villanyt felkapcsolják, és már megy is a kiabálás, hogy melyik volt. Viszonylag hamar lerendezik egymás közt, lökdösődnek kicsit, majd pár perc múlva egymást ölelgetve folytatják a bulit.
Egyik este pont úgy tört el egy üveg, hogy a teljes tartalma az ölemben landolt. Gondoltam magamban, hogy ezt most végignézem, mivel egy idegent, engem öntöttek le. Kíváncsi voltam ilyen esetben mi a forgatókönyv. Pillanatokkal később már ment is az említett "színjáték". Mikor lecsillapodtak a kedélyek a pultos hölgy hozta a felmosórongyot, de nem fért oda az asztalnak arra a felére ahol voltam. Automatikusan kikaptam a kezéből a rongyot és elkezdtem felmosni. Ekkor fagyott csend lett a helyen, pillanatra mindenki ledermedt, majd rámförmedtek, hogy ne én mossak fel, és már vették is elő a srácot, aki leöntött.
Számtalan ilyen jelenetet láttam már, nem csak itt, bárhol ahol jártam. Tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell ezektől tartani, ha valakit le akarnak csapni, akkor úgy kezdik a "beszélgetést", és nem lökdösődéssel.
Minden este új emberrel nőtt az ismeretségi köröm, mivel többször láttak már, odajöttek beszélgetni, meghívtak 1-1 italra. Némelyiknek elkértem az elérhetőségét, hogy tudjuk majd tartani a kapcsolatot.

Szép volt, jó volt

Elérkezett az utolsó nap. Bevallom nem kicsit fáradtam el. Rengeteg élmény ért az itt töltött napok alatt. Kell még pár nap, hogy leülepedjenek az emlékek. Blogot is úgy írtam, hogy mindig másnap reggel papírra vetettem a gondolatokat, akkor még minden friss, majd később gépeltem be őket, különben minden összefolyt volna.
Naponta elolvastam az előző napi feljegyzéseim, újra átéltem őket, sokat mosolygok magamban, bár közben szomorkodom is, megszerettem itt lenni. Akárhányszor eszembe jutott, hogy ez az utolsó  napom itt, mindig melankólikus hangulat fogott el.
Napközben nem sok minden történt, felmentem a táncházhoz megnéztem újra a kirakodóvásárt és a tábort. A falu napoknak még nem ért vége, a tábor még mindig tele volt. Kulturális programok javában zajlottak, a helyiek táncolni és zenélni tanították a jónépet. Mai nap számított a rendezvény tetőpontjának, látszott, hogy sokat készültek rá, habár kipihent embert egyet sem láttam.
Este sokan beöltöztek népi viseletbe, táncbemutatókat tartottak, majd a rendezvény hagyományai szerint hatalmas tábortüzet raktak. Hajnal 4kor még a tábortűz mellett beszélgettem, majd nem sokkal később elköszöntem mindenkitől, akitől csak tudtam és elindultam aludni. Miközben távolodtam a tábortól a falubeliek még javában mezőségi dalokat énekeltek, amitől zengett az egész környék.

Bonchida

Bánffy-kastély sokkal lepusztultabb állapotban van, mint gondoltam volna. Belépőre nem költöttünk sokat, a gyerekeket ingyen beengedték, a felnőtt jegy volt fejenként 2 lej (nincs 200 Ft).
A kastélyt folyamatosan tatarozzák, emiatt is nem lehetett rendesen körbe nézni, sok része omlásveszély miatt le volt zárva. Gondoltam ez engem nem hat meg, egyik lezárt részre beosontam. Elég hamar észrevettek, szóltak is, hogy gyorsan jöjjek ki onnan.
A kastély területén van egy múzeum, kőből faragott szobrok, díszburkolatok láthatóak. Mindegyik mellett ott a három nyelvű leírás, hogy pontosan mit is látunk. Maga a környezet gondozott, hátul kis tó is van. Az egész kastélyt max 1 óra alatt végig lehet nézni.
Fényképezőmben elég hamar lemerült az elem, szerencsémre ott helyben kaptam kölcsön egy másikat.
Este vendégségben voltunk, hívtak nekünk zenészeket, jól múlattuk az időt. A társaságból csak pár órára szakadtam ki, ismét felmotoroztam a dombtetőre.

Ti magyarok vagytok?!

Egyik ATV defektet kapott, emiatt be kellett menni Szamosújvárra kereket foltozni. Ezt egy percig sem bántam, mivel oda is el akartam menni. Leadtuk a kereket, többiek elindultak bevásárolni, én meg bevetettem magam a város sűrűjébe. Ugyan itt raboskodott Rózsa Sándor, de a szálláshelyét nem volt időm megkeresni.
Az ortodox egyház itt egyáltalán nem tétlen, rengeteg templom van, és még most is sorra építik őket. Bemenni egyikbe sem tudtam, gondosan zárva tartják őket, csak mise alkalmával nyitják meg kapuikat.
Céltalanul sétálgattam, egyszercsak egy parkban találtam magam. Hatalmas fák, szobrok, sportpályák mindenfele. Ahogy haladtam tovább, vízcsobogást hallottam, elkezdtem a hang irányába menni, pár perc múlva a Szamos partján találtam magam. Mint valami határvonal úgy hatott. Azon a partján, ahol álltam ott a város, másik oldalán kilóméterekkel távolabb egy másik település.
Eleinte furcsának találtam, hogy nem hallok magyar szót sehol a városban. Mikor már majdnem "feladtam a keresgélést" magyarok után, akkor láttam meg egy babakocsit toló anyukát, épp magyarul fegyelmezte a másik gyerekét. Odamentem kicsit beszélgetni, ekkor hangzott el a már sokat hallott kérdés: Ti magyarok vagytok?! Ezt utam során mindenki megkérdezte. Valahogy ezután egyből sokkal barátságosabbak, érdeklődőbbek lettek az emberek.
Pár órával később visszatértünk Székre. Felraktuk a motorra a kereket, irány a bonchidai tető. Már majdnem lement a nap, mikor felértünk, ennek ellenére megérte a göröngyös, nehéz utat megtenni. A legtöbb fénykép sötétre sikerült, de egy pillanatig sem sajnálom, hogy vissza kell menni.

Szék

Szék mesébeilltő helyen található. A falu kezdetét egy székely kapu jelzi. Az ott élő kb. 2500 emberből mindeki magyar. Kicsit olyan érzésem van, mintha ki sem léptem volna az országból, az öregeken ugyan érződik a tájszólás, de a fiatalok szépen beszélnek magyarul.
Mindenki nagyon barátságos, ha megálltam egy ház előtt, beinvitáltak. Széken minden háztartás alap felszereltségéhez tartozik a pálinka, amivel előszeretettel kínálgatják az idegeneket. Mivel nem voltam tisztában a helyi szokásokkal, egy húzásra megittam, amit kitöltöttek, ez hiba volt. Amint az üres pohár koppanását meghallották, kérdezés nélkül töltötték is tele. A harmadik-negyedik ház megnézése után már kellően bátornak éreztem magam, hogy meginduljak a környező dombokra. Az elém táruló látványtól (lehet a pálinka is közrejátszott) majdnem hanyatt estem. Ami fényképet csináltam, messze nem adja vissza a látottakat.
Egyenlőre nem tudok fényképeket feltölteni, nem barátkozott meg a fényképezőm a számítógéppel, illetve az idő is sürget, nem szeretnék semmiről sem lemaradni.

Úton, útfélen

(Ugyan a technika adott, magyar billentyűzet nem igazán működik, az ékezeteket hosszas keresgélés után találtam meg) 

Mindennapi életünkből tudjuk, hogy tervezhetünk bármit, úgyis az fog történni, aminek lennie kell. A tervezett reggeli indulás helyett délután 4kor sikerült elindulni. Viszonylag jó időt futottunk, 7 óra körül léptük át a határt Ártándnál. Onnantól belassult az élet. Sajnos már besötétedett, mikor a Királyhágóhoz értünk, ott érdemes lett volna fényképezni.

Miután sikeresen átértünk a kacskaringós utakon, megálltunk enni, illetve kicsit kinyújtóztatni magunk.

Egymást követték a faluk, ami miatt nem tudtunk rendesen haladni, illetve kamionosok nehezítették az utat.

Helyi idő szerint hajnal 2-3 körül értünk Székre.

Gyors kipakolás után elindultunk a táncházba, mivel pont falu napok vannak, és még ilyenkor is van élet. Legnagyobb meglepetésemre még ilyenkor, későn is telt ház volt. Rengeteg néptánc csoport volt jelen, és még mindig ropták a csárdást.

Ami szintén meglepett, hogy veszprémiek is voltak jelen, Dezső barátommal együtt. Volt ám örömködés, évek óta nem találkoztunk, és pont itt futunk össze, távol a lakhelyünktől.

Szállásadóm Rózsi néni képes volt hajnali 5kor még rántottát csinálni nekem, és ezután, frissen vetett ágyban, hulla fáradtan aludtam el.

Előkészületek

Tervek szerint augusztus 16-án éjjel indulok Kolozsvárra, valamikor 17-én hajnali órákban fogok odaérni. Lehetőségeimhez képest igyekszem minél több fényképet csinálni a helyszínekről. Nagyon várom már az utazást, rengeteg a látnivaló. Csináltam útitervet, remélem mindenre lesz elég időm, és nem futtában végignézni Kolozsvárt.
17-én este érkezem majd Székre. Előzetes híresztelések szerint nagyon barátságosak az ottaniak, szinte az egész falu magyar lakta, egyedi népviselettel rendelkeznek, táncházat is működtetnek. Másnapra van betervezve a falu és környékén található természetvédelmi táj megnézése. Szerencsémre lesz aki kalauzol majd, habár úgy lenne az igazi, ha magamtól fedezek fel mindent. :)
Bonchida is várakozással tölt el. A Bánffy-kastély ugyan nincs jó állapotban, de mindenképp szeretném megnézni.