Bocz Ernő emlékére

   Nehéz szavakat találni, egyszerre vagyok lesújtva és kissé elkeseredve. Gyerekkoromban sokat voltam Verőcén a nagyszüleim telkén, ahol a szomszédban volt telke Ernő bácsinak. Nem voltam a házhoz láncolva, gyakran átmentem őt is meglátogatni, illetve ő is gyakran átjött, mivel rokoni szálak is fűztek minket egymáshoz. Nagyon dolgos ember volt, a munkájának szentelte az életét, nem kevés eredményt elérve, emellett a családra is jutott ideje. Annyit tudtam a foglalkozásáról, hogy agrár professzor, és a Debreceni Egyetemen tanít. Soha nem dicsekedett azzal, hogy ő miket ért el, viszont már gyerekként is arra tanított, hogy ha valamit csinálsz, akkor azt úgy tedd, hogy te legyél benne a legjobb. Ugyan engem nem érdekel az agrártudomány, de amikor 5-6 éves koromban átmentem hozzá beszélgetni a telken, akkor úgy tudott mesélni a munkájáról, hogy még engem is le tudott kötni. Kapcsolatunkat az jellemezte, hogy legtöbbször családi összejöveteleken találkoztunk, akkor elkezdett mesélni, és mindenki figyelmét magára tudta vonni érdekes történeteivel.

   Utóbbi években nem nagyon találkoztunk, nincs mit tagadni, sokat betegeskedett. Ilyen idős korban az lenne a szokatlan, ha semmi baja nem lenne. Október 21-én felröppent a hír családon belül, hogy Ernő bácsi kórházban van, és nincs túl jó bőrben. A részeltekkel nem akarok senkit sem traktálni, illetve itt jön elő, hogy családon kívül másnak nem sok köze van a dologhoz. Az orvostudomány itt már tehetetlen volt, az eltávozás pillanatát csak húzni lehetett volna. 2010. október 27-én reggel már nem ébredt fel. A legszomorúbb az egészben, hogy a napokban töltötte volna be a 90. születésnapját, ennek tiszteletére rendeztek volna Debrecenben egy ünnepi tudományos ülést, ami jelek szerint gyász megemlékezés lesz.
  
    Hogy kerül ő a blogba? Jogos kérdés lehet... Erdélyi származású, Köpecz községben született, 1920. november 8-án. Iskolai tanulmányait is nagyrészt Erdélyben végezte, Nagyenyeden, illetve Kolozsvárott. Gyakran hangoztatta családon belül a fiataloknak, hogy székely származású, és soha nem vágyott nagy babérokra. Mindenesetre utána néztem miket ért el, remélem senkit nem fogok untatni a felsorolással, de mindenképp érdemes végigolvasni, hogy milyen embert vesztettünk el:

Kandidátusi fokozat 1957
MTA doktori 1968
Díszdoktori (Keszthely) 1987
Munkaérdemrend ezüst fokozata 1975
Kiváló Feltaláló 1977
Kiváló Termelőszövetkezeti munkáért 1980
Újhelyi Imre Emlékérem 1983
Cserháti Sándor emlékérem 1985
Pro Universitate-díj 1988
Magyar Köztársaság Csillagrendje 1990
Eötvös József koszorú “Laureatus Academiae” 1993
Nívódíj 1993
International soil Tillage Research Organization Hungarian Branch of ISTRO 1994
Díszdoktori (Debrecen) 1995
Arany János nagydíj 2000
Díszdoktori (Kijev) 2000
“Arany medál” Nyitra 2000
“Pro Scientiis Agriculturae” 2001
Kitüntetı oklevél Ukrajna Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma részéről 2001
Díszdoktori (Gödöllő) 2002
A Debreceni Agrár-felsőoktatásért Emlékérem 2003
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 2004
A Debreceni Egyetemért Emlékérem 2005
ZLATU MEDAILU Nitra 2005
Surányi János Emlékérem 2005
Emléklap DE Agrártudományi Centrum 2005
Emléklap DE AMTC MTK 2005
Emléklap DE AMTC AVK 2005
Emléklap Magyar Talajművelők Társasága 2005
Oklevél a Magyar Növénytermesztők Egy. 2005

Ezeket végigolvasván ki merem jelenteni, hogy egy ilyen ember nem lesz többet. A tanulság, hogy mindent el lehet érni, csak akarni kell! Mindenképp tervezem, hogy elzarándokolok Köpeczre, megnézni, hogy honnan indult el ez a csodálatos ember. Sajnálom, hogy eltávozott, de valahol érzem, hogy jobb lesz neki ott ahol most van. A hamvait a Farkasréti temetőben, illetve Köpeczen fogják visszaadni az anyatermészetnek.

Ég veled Ernő bácsi!